A mohácsi vész után a kettős királyság kialakulásával a kettészakadt Magyarországon területhódító harcok követték egymást és ezek során Rakamaz hol Ferdinándhoz, hol Erdélyhez tartozott. Az adóösszeírásból megállapítható, hogy többszöri csapatátvonulások nem befolyásolták a falu lakosságának alakulását, mindössze a Bátori család uraságát a tokaji kamara váltotta fel. A fordulópontot az 1566-os év jelentett, mikor a török szolgálatában szegődött krími tatárlovasság felperzselte és elpusztította Rakamazt. Tíz évvel a tatárbetörés előtt 1 556-ban Rakamaz lélekszáma 450 fő, ugyanakkor Nyíregyháza lakosainak száma 460 fő.
1572-ben Rakamaz török megszállás alá került, a török defterdárok adólajstromot (deftert) készítettek, az adófizetés a község elhagyására kényszeríttette a lakosokat. Valószínűleg a Tisza túloldalára menekültek.
1581-től rendelkezünk kamarai összeírással, mikor 22 telkes hagyta el a községet és 21 telkes, valamint 14 halász továbbra is Rakamazon maradt.
A császáriak Nyugat- és Észak-Magyarország (Kassa) védelmére Rakamaz természeti adottságait kihasználva sánccal kötötték össze a Tiszát és a Morotvát. A közeli tölgyes faanyagát felhasználva erős védelmi állásokat hoztak létre, amelyek alkalmassá tették több hadosztály táborozását. A sánc bástyáit ellátták tarackokkal, muskétákkal és egyéb lövő szerszámokkal. A sánc bejárata és a parancsnokság a község területén volt. A sánc 4000 lépés hosszú és 1500 lépésre kiugró ék alakban, amelynek közepe táján egy kimagasló dombon (Strázsadomb) a tüzérség helye volt. A sánc létesítése a nyugaton élőknek biztonságot adott, ellenben Rakamaz lakosságának elmenekülését és a falu pusztulását okozta.
Miksa főherceg 1595-ben 4500 magyar, 2000 német és 1000 kozákból álló seregével a rakamazi sáncban táborozott. A sáncból engedte Belgiojoso katonáit zsákmányolásra, aminek megtorlására a hajdúk Bocskai segítségével 1604 őszén a rakamazi sáncból megfutamította és megsemmisítette az elmenekülni nem tudó rácokat. E győzelemmel megnyílt az út az ország északi és nyugati részeire.
Bethlen Gábor 1619. szeptember 17-én Kassa átállása következtében minden ellenállás nélkül jutott át a sáncon. Sikeres hadjárata után 1621-ben a nikolsburgi béke
- értelmében Erdélyhez tartoztunk. 1631-ben Eszterházi Miklós nádor 1500 zsoldosával védte a rakamazi sáncot. E hadak lovascsapatai egészen Nánásig vonultak előre. A támadás visszaverésére I. Rákóczi György vezérei, ifj. Bethlen István és Zólyomi Dávid, a hozzájuk csatlakozó hajdúkkal március 15-én hajnalban támadást indítottak és a szétvert zsoldosokat a rakamazi sáncig üldözték. A védők erős tüzelése ellenére a gyalogosok több helyen betörtek a sáncba, ezzel utat nyitottak a lovasoknak is. Öt órás küzdelem után bevették a sáncot. A rakamazi harc Eszterházi nádort csakhamar békére kényszeríttette. I. Rákóczi György a svédekkel kötött szövetség eredményeként 1645 augusztusában Ferdinánddal kötött békeszerződésben megkapja a tokaji szőlőt és a rakamazi termőföldet. Ezzel ismét Erdélyhez került Rakamaz. A fejedelem iratai szerint 46 jobbágy telepedett vissza, akik régebben 17 forintot fizettek adóban. A fizetés helyett a tokaji szőlőt művelték saját költségükön.
II. Rákóczi György nagyravágyó politikája felbõszítette a törököket, akik megindították a pusztító hadjáratukat, megkezdték Nagyvárad ostromát, majd elfoglalták Debrecent, Bodrogközt, és a rakamazi sáncig száguldoztak. Souchs tábornagy parancsnoksága alatt 10.000 császári katona vonul a rakamazi sáncba a török támadás kivédésére. Wesselényi Ferenc nádor szervezte az ellenállást és szólította, buzdította a népet részvételre, gondoskodott az ellátásukról, valamint 70 napot töltött a rakamazi táborban. A sánc több mint száz évig fontos hadászati pont volt. A sáncra a vágás dűlő emlékeztet.
A rakamazi sáncok 1660-ban |