1914. június 28-án kitört az első világháború. Augusztus elején megkezdődtek a hadüzenetek és mozgósítások. 1915 tavaszán már minden rakamazi családot közvetlenül is érintette egy-egy hozzátartozója elvesztésének, fogságba esésének híre. A várt gyors győzelem helyett hosszas védekezésre kellett berendezkedniük. 1915. májusában tartott országgyűlésen, már a hadikötelezettség korhatárát 1942 évről 18-50 évig terjesztették ki. 1918. október 17-én már Tisza István is kénytelen volt beismerni a háború elvesztését. 1919. április 19-én a románok elérték a Tisza vonalát, ezzel Rakamaz a román megszállás alá került. A tokaji hídon visszavonuló román csapatok felrobbantották a közúti és a vasúti hidat is. A vörös hadsereg a tokaji hegyről irányította és tüzelte Rakamazt. A lakosság a pincében keresett védelmet. Volt, amikor a román katona holtteste napokig az utcán hevert, mivel az állandó tűz miatt eltemetni nem tudták. A román katonák azzal az ürüggyel, hogy bolsevik katonát keresnek, közben a lakosokat kirabolták. Hadisarc címén a rendkívüli bizottságok megkezdték a mezőgazdasági gépek, eszközök, termékek, élelmi cikkek és állatok összeírását és ezek elszállítását. 1920. március 18-án véget ért a 11 hónapos román megszállás. A mezőgazdaság kifosztása ellenére is a frontról és hadifogságból hazakerült fiatalok munkába állásával sikerült egy pár év alatt a termelést a régi színvonalra emelni. Rakamazon az idegen megszállás miatt a forradalom és ellenforradalom nem bontakozhatott ki. Az első világháborúban 114 rakamazi katona halt hősi halált. A háború után bekövetkezett élelmiszerhiány következtében a vidék termelvényei keresettek lettek. A bekövetkezett infláció cserekereskedelmet alakított ki. 1924. július 1 -jén a pengő bevezetésével véget ért az infláció, amikor már a millió koronát is kiadták. A stabilizáció megteremtése Rakamaz fejlődésében is nagy előrelépés volt, már vállalkoztak házépítésre, gépek vásárlására. A háború bizonyos szemléletváltozást hozott Rakamaz életében. Szakított azzal a régi hagyománnyal, hogy a gyermekeiket a földműveléshez kössék. Ezt a felfogást kikényszeríttette az is, hogy a község határa már szűknek bizonyult a földművelő lakosság eltartására. Így többen az ipari pályát vagy a továbbtanulást választották. 1930-ban bekövetkezett a világgazdaság válsága. Ez magával hozta a bankkamatláb rohamos növekedését, amely elérte a 20-25%-ot is. Ugyanakkor beszűkült a piaci lehetőség és nem tudták a terményeiket eladni és a kamatot kifizetni. Kisebb bankkölcsön már veszélyeztette a kölcsönfelvevő és a jótálló vagyonát is. Megszokottá vált a foglalás és a végrehajtás. Rakamazon is egyre több ház, föld vált az adósság prédává. A végrehajtás megfékezésére vezette be az állam a védettséget. Ez azokra a gazdaságokra vonatkozott, akiknek jövedelme nagyobb részben valamely mezőgazdasági üzemből ered. A védett birtokos adós a telekkönyvben bejegyzést nyert és 5%-os kamatot fizetett. Azt a védett birtokost, aki csökkentett kamatot fizetett, elárvereztetni nem lehetett. A válság idején csak azok a gazdaságok tudtak megmaradni, amelynek az állattenyésztés volt a legnagyobb profilja. Rakamaz főterménye a burgonya mellett a búza volt. Akik nem voltak termelők igyekeztek az évi kenyérfejadagot részes aratással és részes csépeléssel megkeresni. Ennek biztosítására a hatóság nem engedte az aratógép használatát. Az állam, hogy a föld adóját biztosítsa, bevezette a boletta rendszert, amely abból állott, hogy a 8 pengőért felvásárolt búza árából 5 pengőért bolettát adott, utalvány az adófizetés törlesztésére volt jó. Rakamazon a cipész és csizmadia mesterség lett a legkedveltebb, amely iparág a legnagyobb fejlődést érte el. Több mesterember vásárról vásárra járva értékesítette a keresettnek örvendő rakamazi lábbeliket. Rakamazon 1930-ban 1070 ház és 5327 lakos volt. A gazdasági válság 1935-ben érte - el tetőfokát. Ez megmutatkozott a munkanélküliségben és az alacsony órabérekben. Állandó munkahelyet a több száz embert foglalkoztató dohánybeváltó raktárak teremtettek. Sok alvégesi asszony a tokaji szőlőben dolgozott. Az erős, jól képzett bányászoknak a kőbányák adtak munkát. Mindezen munkák mellett a mezőgazdaságban is vállaltak részes munkát. 1938-ban a Felvidék visszacsatolásával a gazdasági válság megszűnt. A katonaviseltek minden évben megkapták a SAS behívót, a Felvidék, Kárpátalja, Erdély és a Délvidék bevonulására. A gyárak is beindultak és sok rakamazinak ez adott munkalehetőséget. Sajnos ezek már hadicélt szolgáltak. 1941.június 26-án Magyarország is hadat üzent a Szovjetuniónak.
Ismét megjelentek a SAS behívók, ami már minden rakamazi családot érintett, de ezek már a hazán kívül távolabbra szólították az embereket. A kezdeti gyors előrehaladás után a Donnál végleg védekezésre szorult a magyar hadsereg, ahol két kemény orosz telet kellett átvészelni. 1943. január 13-án megindul a Vörös Hadsereg támadása. E támadás következtében 89 rakamazi ifjú lelte halálát. Az ország németek által való megszállása különösen sújtotta a zsidókat. 1944. április 12-én minden rakamazi zsidót nemre és korra való tekintet nélkül kb. 20 főt - a nyíregyházi gyűjtőtáborba (gettóba) szállítottak. Innen indultak júniusban zsidókkal túlzsúfolt vagonok az auschwitzi haláltáborba.